Egy apró falusi iskolában tanító ismerősöm mesélte, hogy a pedagógus életpályamodell várható elhalasztásának bejelentése után az igazgató a tantestületi értekezleten közölte, aki sztrájkolni mer, azt elsőként fogják meneszteni januárban, amikor állami kézbe kerül az intézmény. Azóta még egymás között sem nagyon mernek beszélni erről, mert soha nem lehet tudni, ki melyik oldalon áll.

Természetesen, nem állítom, hogy ez minden iskolában így történt, de az biztos, nem lepődtem meg amikor Hoffmann Rózsa a hétvégén azt nyilatkozta: „Nem tapasztalt sztrájkhangulatot az iskolákban.” A magyar oktatás ügyeletes Pallas Athénéje fel is bátorodott az egyetértő csendnek vélt hallgatáson, s rögtön meg is állapította, a feszültséget kizárólag a szakszervezetek generálják, akik eléggé el nem ítélhető módon, előre megfontolt szándékkal félretájékoztatják a pedagógusokat.

Ez a kijelentés viszont elég sokat elárul az orbáni retorika ismerőinek a januártól állami kézbe kerülő intézményekben oktatók jövőbeni véleménynyilvánítási lehetőségeiről. A szakszervezetek pedig valószínűleg két dolog közül választhatnak: vagy beállnak a sorba, vagy előbb-utóbb tagság nélkül maradnak, hiszen nem lesz olyan tanár, aki vállalná a nemzeti mindennel egyetértés irányítása alatt a kakukktojás szerepét.

Ennek köszönhetően aztán könnyedén megvalósulhatnak majd az államtitkár asszony Csipke Rózsika álmai az iskolaköpenyről, a poroszos fegyelemről, a nádpálcáról és a hitoktatásról. Persze, előbb-utóbb lesz majd életpályamodell is, csak előbb meg kell oldani az olyan sokkal sürgetőbb problémát, hogy történelem órán mit is tanítsanak a demokráciáról és a szólásszabadságról...